Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Neale Donald Walsch- Egységben Istennel

egysegben-istennel_0.jpg"Az emberek többsége hisz Istenben. Csak éppen nem hisznek egy olyan Istenben, aki hisz bennük…"

Megtanultál beszélgetni Istennel: erőt, reményt és szeretetet merítettél a Vele való barátságból, és te viszonoztad, mert a hit kétirányú utca. Most Isten a teljességet, az egységet kínálja neked. Találkozhatsz Vele, ám ehhez át kell látnod az ember Tíz Illúzióján. Ha felismered ezeket az Illúziókat, megváltoztathatod a gondolkodásmódodat. Ha elfogadod, hogy ezek csak illúziók, megváltoztathatod a hitedet.
Az első öt Fizikai Illúzió – ezek a fizikai testedben töltött életedhez tartoznak. A második öt Metafizikai illúzió, amelyeknek a nem fizikai valósághoz van közük. Részletesen kifejtésre kerülnek mindezek az illúziók. Látni fogod, hogyan jönnek létre, és miként befolyásolják az életed. Átmenetileg add fel az Istennel és az Élettel kapcsolatos korábbi elképzeléseid. Bármikor visszatérhetsz hozzájuk. Nem arról van szó, hogy örökre odahagyd, hanem csak hogy tedd félre egy pillanatra, és szoríts helyet annak a lehetőségnek, hogy lehet valami, amiről még nem tudsz, és melynek ismerete minden megváltoztathat.

Ez a könyv nem kíván abban tetszelegni, hogy maga az Igazság. Az a szándéka, hogy elvezessen a magad legbenső bölcsességéhez. Válaszd ezt az igazságot, és megváltoztathatod a világot.

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Fbshelisa - help writing thesis statement fhbbolthdwEareBtjadogez

https://thesisacloud.com/ - who to write a thesis phd by thesis only best thesis writing service thesis binding service

Abgcelisa - research methodology thesis fcsgaxzvofbldwEareBtjadogez

https://thesiswritingtob.com/ - thesis help services thesis editors help thesis online thesis writing

BrfgCods - buying cheap cialis online hvgeahdwEareBtjadogex

https://ljcialishe.com/ - cialis generic 2017 https://cialisvja.com/ - cialis 5mg price cvs https://viagraonlinejc.com/ - buy viagra connect https://viagratx.com/ - viagra walgreens https://buycialisxz.com/ - viagra vs cialis forum

GrvSlope - how to make cialis work better olgsanvoegfdwEareBtjadogez

https://kloviagrli.com/ - where can you buy viagra https://vigedon.com/ - viagra half life https://llecialisjaw.com/ - levitra vs cialis https://jwcialislrt.com/ - cost of cialis in canada https://jecialisbn.com/ - cvs cialis over the counter

Jvqqelisa - help writing dissertation fbfbvacldwEareBtjadogei

https://dissertationahelp.com/ - dissertation only phd parts of a dissertation phd dissertation help write a dissertation

Nbmocoopy - buying viagra online reviews dggxdSletletawibjfe

cialis switzerland cialis vs viagra vs kamagra  cialis 20mg

Fjjucoopy - viagra best buy reviews afsbufbcSletletawwscac

viagra definition 200mg viagra  natural viagra recipe

Nbnhcoopy - over the counter viagra cialis dgbbjkxdSletletawuvlav

viagra tablets australia http://vigedon.com/  buy viagra 200mg online

AbcfCliellilm - fvsrffdvhnhfgCliellilmvpm

generic viagra sildenfil citrate australia how i can buy viagra without prescription in chicago  buy viagra online ireland

JbnvSlope - instant payday loans maryland olfbnvoegfdwEareBtjadogef

cash loan arkansas average salary for cash advance manager hdb loan pay cash

KvaxCods - quick cash loans nj htgeahdwEareBtjadogej

do payday loans affect my credit interest free payday loans dallas tx transaction fees for cash advances definition

Fbsgcoopy - cialis black uk afsbfbcSletletawbcrhy

cialis australia cialis black  buy voucher for cialis daily online

Fqbbelisa - amscot cash advance how it works fhbsabolthdwEareBtjadogeh

payday loan in fl payday loan store definition payday loan santa clara

Jbbnelisa - cialis longue durГ©e fbfbcldwEareBtjadogeq

compra cialis viagra prezzo del cialis 5 mg cialis senza ricetta dove

KbcxCods - online pharmacies canada htgehdwEareBtjadoged

erectile dysfunction pills Cialis Super Active trust pharmacy canada

AqcfCliellilm - fvsrffhnhfgCliellilmvrv

cialis price south africa cialis online pharmacy australia cialis 20 mg dosage

Kuikmaync - bfsgfhfgCliellilmepa

buying viagra in usa viagra australia paypal viagra 100 mg

Fvfccoopy - viagra paypal to australia afsssvfbcSletletawnebtl

cialis viagra cocktail viagra vancouver buy viagra on gold coast

Lbsxelisa - diabetes fvxofbldwEareBtjadoget

international pharmacies that ship to the usa buy viagra cheap online australia canadian pills

Jbbvelisa - canada pharmacies/account ffbcldwEareBtjadogec

prescription drugs prices pharmacy price comparison mexican pharmacies online